Táncos levelek
A négy olimpiai döntő közül kettő már lezajlott, a harmadik szakágban, jégtáncban pedig ma fejeződnek be a versenyek. Ennek apropóján a táncban kötelező elemek nehézségi fokait vehetjük ma szemügyre.
A négy olimpiai döntő közül kettő már lezajlott, a harmadik szakágban, jégtáncban pedig ma fejeződnek be a versenyek. Ennek apropóján a táncban kötelező elemek nehézségi fokait vehetjük ma szemügyre.
Pár nappal a jégtáncosok rajtja előtt ideje bemutatni a pár hete kisorsolt kötelező táncot, a Tango Romanticát. Ugyanezt táncolták Tallinnban és a Négy Kontinens-bajnokságon, sőt, talán ez lesz az utolsó kötelező, ami az olimpiai versenyszámok között szerepel, de a mezőny annyira szoros az idén, hogy egyetlen kettős sem engedheti meg magának a lehető legapróbb hibát sem. A teljes tánc ismertetése helyett a bejegyzés inkább a kulcsmomentumokra koncentrál, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni a jobbakat a kevésbé technikás korcsolyázóktól.
A hölgyek mezőnyében nincsen olyan sok kérdőjel, mint a férfiaknál vagy a jégtáncosoknál, de itt is nagy csatára lehet számítani. Az utóbbi évtizedben a nagy favoritok, Kwan, Slutskaya vagy Cohen helyett olyanok nyerték meg az olimpiai aranyat, akik tökéletes formaidőzítéssel tudták megelőzni a többieket: Tara Lipinski, Sarah Hughes vagy Shizuka Arakawa. Ha a pontos személye kérdéses is lehet, szinte magától értetődő, hogy a győztes ázsiai származású lesz.
Minden hagyománnyal és tapasztalattal ellentétben a jégtánc az egyik legnagyobb kérdőjel a vancouveri olimpia előtt. Visszatérők, sérültek, fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt a csúcsra érhetnek. A kettősök között apró technikai különbségek mellett elsősorban csak az egyéni ízlés és a pillanatnyi forma dönthet – ilyen nyitott olimpia még sohasem volt a jégtánc történetében, akár tizedeken vagy századokon is múlhat az érmek sorsa.
A férfiak versenye kiszámíthatatlanabb, mint talán valaha volt az olimpiák történetében: nemcsak az érmes helyekért, de még az első tízbe jutásért is kiélezett harc várható. Itt is vannak nagy visszatérők, sőt, ezt e mezőnyt még egy kisebb botrány is felkavarhatja: Joe Inman amerikai pontozó e-mailjében arra hívta fel bírótársai figyelmét, hogy Plushenko és Joubert átmenetekre adott pontjai finoman szólva is megkérdőjelezhetők.
Máról holnapra virradóra fellobban az olimpiai láng, két nap múlva pedig már szurkolhatunk is a szokás szerint elsőként jégre lépő párosoknak. Rövid esélylatolgatás következik, álomdobogóval.
Egy-egy verseny után, a protokollok böngészése közben gyakran felfigyelhetünk arra, hogy egy-egy technikai elemet mennyire egyhangúan vagy épp mennyire eltérően értékelték a pontozók. Ez az a bizonyos GoE (Grade of Execution) vagyis kivitelezési, végrehajtási pontszám. Az olimpia előtti utolsó napokban talán hasznos lehet erről is ejteni pár szót.
Ma az olimpiai műkorcsolya-versenyszámoknak otthont adó Pacific Coliseumban tehetünk virtuális látogatást, ha mar a tizennégyezer szerencsés néző közé nem volt alkalmunk bekerülni.
Olimpiai sorozatunk mai darabja a jégtáncosok kűrjével foglalkozik. Milyen kötelező elemek vannak, mi alapján pontoz a zsűri?
A páros műkorcsolyában az egyéni számoktól nemileg eltérő módon határozzák meg az egyes elemek nehézségi fokát. Ez természetesen a programok eltérő technikai tartalma miatt alakult ki így. A továbbiakban a 2009–2010-es évadra érvényes előírásokról lesz szó.
Az olimpia előtt a nehézségi fokokra, a rejtélyesnek tűnő levelekre vetünk még egy pillantást – egy korábbi bejegyzés frissült a 2009–2010-es évadra érvényes szabálymódosításokkal és további magyarázatokkal.
Az olimpiára való felkészülés jegyében ma az original táncra, a countryra és néptáncra vonatkozó idei előírásokról lesz szó.
A két héttel a vancouveri olimpiai játékok előtt a versenyszabályok egyes fontosabb részleteiről szóló bejegyzés-sorozat első részében az öt komponens pontozásának kritériumairól lesz szó – remélhetőleg sikerül ezzel egy eddig kevésbé tárgyalt témakört bemutatnom magyarul.
Ugyan már javában dübörög az idei Grand Prix-szezon, ám a Műkorcsolyarajongók klubjában nemcsak erről esik szó. Néhány héttel ezelőtt például arról beszélgettünk, hogy kinek melyek a kedvenc programjai, melyek azok a korcsolyázók, akik az előadásaikkal meghatározták az ízlésünket. Ahogy ott is leírtam, egy ilyen lista összeállítása egyáltalán nem egyszerű feladat – ezért szükségét éreztem, hogy erről bővebben is írjak.
A holnap kezdődő budapesti junior Grand Prix-forduló előtt röviden összefoglaljuk, miben különbözik a junior mezőny a felnőttekétől, és talán nem haszontalan felhívni a nézők figyelmét egy-két éremesélyesre sem, az egyéniben indulók és a jégtáncosok mezőnyéből egyaránt (a versenyen párosok nem vesznek részt). A legerősebb csapatnak papírforma szerint az Egyesült Államok küldöttsége ígérkezik.
A napokban hunyt el minden idők legsikeresebb magyar műkorcsolyázója, Király Ede. 1926. február 21-én látta meg a napvilágot Budapesten, és 1940-től fogva versenyzett a Budapest Korcsolyázó Egylet színeiben. 1944-ben párosban lett először magyar bajnok, Kékessy Andreával, ezt a címüket később még háromszor védték meg. Egyéniben ötszörös magyar bajnok volt.
A hamarosan kezdődő Los Angeles-i világbajnokság a magyarok számára már az első versenyszámok előtt több szempontból is szerencsétlenül indul: nem elég, hogy legjobbjaink sérülés miatt kihagyni kényszerülnek az olimpiai kvalifikációként is jegyzett világversenyt, de ráadásul az Egyesült Államok nyugati partján rendezett eseményből élőben nagyon keveset láthatunk majd. Ha viszont kedd este a kötelező tánc, a paso doble elé ül le a műkorcsolyarajongó, talán nem árt, ha tudja, mire számítson.
A nemrég befejeződött junior világbajnokság jégtánc-eredményeit szemlélve akaratlanul is felvetődik a kérdés: mi állhat az amerikai jégtáncosok évek óta tartó remek teljesítménye mögött? Az Egyesült Államokban dolgozó orosz edző, Igor Shpilband két kettőse, Madison Chock-Greg Zuerlen és a Shibutani testvérek állhattak fel a dobogó legfelső két fokára. Shpilbandnak nem ez az első komoly junior sikere: az elmúlt tíz év junior világbajnokságai közül csak három után nem került a tanítványaihoz valamilyen érem, tavaly például a második, a negyedik és hatodik helyet is az övéi szerezték meg. Shpilband sikerének titkát keressük a következő bejegyzésben.
A holnap kezdődő Európa-bajnokság egyik különlegessége lesz az itt bemutatkozó új kötelező tánc, a finnstep. Ez a finn quickstep először itt lesz látható nemzetközi versenyen, ráadásul pont alkotói, a finn Európa-bajnok Susanna Rahkamo és Petri Kokko értő tekintete előtt. (a finnek Martin Skotnicky edzővel alkották meg a táncot 1995-ben, az akkori original kiírásának megfelelően). Az új tánc merőben más lesz majd, mint az eddig látott kötelezők. No persze nem arról van szó, hogy minden kettősnek nem ugyanazokat a lépéseket kellene bemutatnia: viszont a finnstep jóval nehezebb és összetettebb minden eddig látott gyakorlatnál.
Miért mondjuk, hogy az egyik koreográfia jobb a másiknál? Miért
érezzük úgy, hogy egyes darabok illenek az előadóikhoz, mások
azonban nem? Mi mindenből áll össze egy koreográfia? Jóllehet egy
jégre készült, vagy még inkább egy versenyre szánt program
készítője rengeteg kötöttségnek kénytelen eleget tenni, a
kimeríthetetlen kreativitáson kívül más alapokra is támaszkodhat.
Ne ijesszen el senkit, ha először elméletről olvas - a vége felé
jóval egyszerűbb példák jönnek.